Parlamentben a reptér ügye!

|

Kepli Lajos a Parlament 2010. július 12-i ülésén interpellációt nyújtott be a vidékfejlesztési miniszter felé többek között a Veszprém-szentkirályszabadjai repülőtér-beruházás ügyében. Lényegi kérdés volt, hogy az új kormány fel kíván-e lépni az "off-shore" lovagok környezetpusztító beruházásai ellen, melyeken keresztül a nemzeti vagyon kerül kiárusításra.

Az interpelláció a rá adott válasszal együtt:

Kepli Lajos felkérte a kormányt, hogy vizsgálja felül a repülőtér adásvételének törvényességét, hiszen az 5.5 milliárd forint értékű területhez 1 milliárd forintért jutott hozzá a Seychelles-szigetekre bejegyzett off-shore cég.

Dr. Ángyán József államtitkár válaszában egyetértett Kepli Lajossal, sőt üdvözölte, hogy a témát az Országgyűlés elé tárta. Elmondta, hogy a kormány véget kíván vetni az elmúlt 8 évre jellemző off-shore lovagok korszakának, melyért az elmúlt kormányzatot tette felelőssé. Ígérete szerint az egyes szerződéseket egyenként fogják felülvizsgálni, a jogi környezetet pedig át kívánják alakítani, hogy ne történhessenek hasonló események a jövőben.

Kepli Lajos és a Jobbik továbbra is kiáll az off-shore beruházások ellen, így a repülőtér ilyen formában történő megvalósítása ellen is. Most úgy tűnik, hogy kormányzati támogatást is fog kapni a képviselő az ügy kivizsgálásában, illetve bizonyítható törvénytelenség esetén a felelősségre vonásban is.

Kepli Lajos elfogadta az államtitkár válaszát, bár hozzátette, hogy az érintett területeken élők ennél konkrétabb válaszokra várnak, illetve elvárja, hogy az elhangzott ígéretek konkrét jogszabályok formájában is megjelenjenek.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...